2018. június 30., szombat

Ha a lustaság fájna...

Sziasztok! Egy hosszabb szünet után ismét visszatértem a blogomhoz, mert már hiányzott. :)
Az eltűnésemnek többféle oka van, és igen a lustaság is közre játszott néha. Nem tartozom a világ legszorgalmasabb emberei közé, azt hiszem. A szüleimtől is szoktam hallgatni, hogy ha a lustaság fájna, te már ordítanál. Most összeszedtem néhány szokást, ami jellemző rám. Nyugtassatok meg, hogy nem vagyok egyedül. :D

1. Tudjátok, amikor a számítógépház a földön van le kell hajolni a bekapcsoláshoz. Na én természetesen mindig a lábam segítségével kapcsolom be.

2. Néha előfordul, hogy a szobámba bevitt vizes palack/chipses zacskó kiürülés után nem kerül egyből kukába, hanem még a szobámba vendégeskedik egy darabig

3. Fekszem az ágyon és kellene a telefonom, ami az éjjeliszekrényemen van. Felállok és oda megyek érte? Nem. Inkább nyújtózkodom hátha elérem, holott tudom, hogy nem fogom.

4. Ha kiesik a kezemből valami és épp nincs rá szükségem, simán ott hagyom. Majd felveszem, ha kell.

5. Rendet kéne raknom a szobámba, meg kellene varrnom egy foltot, ki kéne hegyeznem a szemceruzámat. Na mindegy, majd holnap megcsinálom. És ez így megy napokig.

6. Éhes vagyok, de semmi kedvem ki menni a konyhába és készíteni valami kaját, ezért húzom az időt, még jobban éhes nem leszek.

7. Előfordult már, hogy lemondtam egy programot, mert lusta voltam elmenni odáig.

8. Nem szeretem, amikor a buszon minden hely foglalt.

9. Van, amikor valaki meséli nekem a hétvégi programjait, én meg sem szólalok, mert egész hétvégén feküdtem az ágyban és olvastam vagy sorozatot néztem.

10. Nem szoktam reggel az ébresztőóra első csörgésére kipattanni az ágyból. Sőt, általában addig fekszem, még rá nem jövők, hogy most már kapkodnom kell, mert késni fogok. 

2018. március 30., péntek

Bullet Journal és én

Sziasztok! Fogadok, hogy már ti is hallottatok a Bullet Journaulról, vagyis a BoJuról. Ha mégsem, akkor elmondom, hogy ez az egyvelege a határidőnaplónak és a teendő listáknak illetve a sima naplónak. Gyakorlatilag határidőnapló és bármi egyéb, amit te a saját kezeddel berajzolsz egy üres füzetbe. Ez a dolog manapság egyre elterjedtebb, ezért januártól már én is ilyet használok. Most pedig egy posztba befogom mutatni, hogy milyen az én kis BuJom.


Ezt a vonalas, mardekáros füzetet fogtam be a célra. Bár a legtöbben nem preferálják a vonalas füzeteket BuJonak, nekem tökéletesen megfelel.
Mielőtt mesélnék a határidőnaplómról, el kell, hogy mondjak valamit. Borzalmas a kézírásom és egyáltalán nem tudok és nem is szeretek rajzolni. Ezért nem vállalom be, hogy képet mutassak a belsejéről, be kell érnetek a leírásával.

Ha kinyitjuk a Bullet Journalomat az első oldalon található nevem és hogy 2018. Valamint ide rajzoltam néhány aprócska virágot, olyasmit amit az oviban szoktak.
A következő oldalak a Tartalomjegyzék címet viselik.
Utána jönnek a havi felosztások. Nálam egy hónap kicsit másképp néz ki, mint amit a legtöbb bloggerlén láthattok. Nekem az adott hónap első két lapján az úgy nevezett havi tervező van, de nálam ez maga a naptár
Ezen a dupla lapon van annyi négyzet, ahány nap van a hónapban. Egy négyzet 3,5 cm hosszú és 4,5 cm széles. Mivel rövidítéseket írok vagy csak egy-egy szóba fejezem ki magam, itt is elférek, nem kell nekem heti lebontás.
Ezután nálam az adott hónaphoz jön egy újabb dupla oldal, ami a Megjegyzések nevet kapta. Ide írom, ha valamit mégis kifejtenék bővebben, meg a nem dátumhoz kötött feladatokat, és minden feljegyzés, amit leszeretnék írni.
Mivel nem tudok rajzolni, nekem a BuJom nem is túl különleges külsejű. Csupán annyi a díszítés rajta, hogy minden hónapnak meg vannak a saját színei, amivel meghúzom a vonalakat illetve azzal írok. Április zöld és kék. Hogy meg különlegesebb legyen ez a hónap, egyenes helyet hullámos vonalakat húztam. Tiszta extravagáns, nem? :D

A hónapokon kívül más dolgok is helyet kaptak a füzetemben. Van például egy Éves tervezőm is. Ez gyakorlatilag 12 oszlop függőlegesen beszámozva.
Ezután vannak az Éves céljaim, amiket még szilveszterkor tűztem ki. Mellette a Bakancslistám.
Van egy Költségvetésem oldal is. Itt azt tartom számon, hogy mikor mennyit költök. Aztán jön a Need to buy list (nem tudtam magyarul kifejezni :D) itt összeírtam két oszlopba, hogy mi az amit meg kell vennem, illetve mi az amit meg akarok venni.
Aztán van egy oldal a Blog bejegyzés terveimnek is.
Utána van egy dupla oldal, aminek az egyik felébe írom a filmeket amiket látni szeretnék, másik felébe a könyveket amiket el szeretnék olvasni.
Valamint a füzet leghátsó oldalára oda ragasztottam az órarendem.

Egyszerűen megoldottam, hogy ne kelljen keresgélnem az oldalakat a naplómban. Az adott hónaphoz (hú, meg se számolom, hogy hányadik "adott hónap" ez :D) mindig rakok egy jelölő post it-ot, amit láthattok is a fenti képen. Az Éves tervezőm bal sarkát meg beszíneztem zöld szövegkiemelővel, hogy könnyebben megtaláljam. Ezért igazából a Tartalomjegyzéket nem is használom. Ha majd ez a füzet betelik, a következőbe ezt tuti kihagyom.

A bejegyzés befejezéséhez gondoltam, hogy összeírom, hogy szerintem miért jó Bullet Journalt használni.
- Olcsóbb egy sima füzet, mint egy rendes határidő napló (Éljen a sóherség :D)
- Teljesen a saját igényeidhez szabhatod.
- Lehet teljesen egyszerű, vagy extra színes, ahogy neked tetszik.
- Kiélheted a kreativitásodat rajta, ha ahhoz van kedved.
- Sokkal több dologra használhatod, mint egy sima határidő naplót.

Nektek mi a véleményetek a Bullet Journalról? :) 

2018. március 24., szombat

Minho

Sziasztok! Kezeket fel, ki olvasta az Útvesztőt, vagy látta a filmet?
Soroljátok fel a kedvenc karaktereiteket. Köztük van Minho? Ha igen, akkor ez a bejegyzés tetszeni fog neked, ugyanis most felidézem a legemlékezetesebb Minho felszólalásokat.


1. Mindenre van egy válasza :D
– Csak ott ül, majdnem úgy, mint az, amelyiket halottnak hittem. 
– Mit tegyünk? – kérdezte Thomas a lehető leghalkabban. Megpróbálta elnyomni a rettegését. – Erre tart? 
– Nem, te hülye, most mondtam, hogy csak ott ül.

2. Ez aztán a motiválás
– Nem kéne valakinek valami buzdítót mondania? – kérdezte Minho. 
– Hát, hajrá – vágta rá Newt. Minho bólintott, majd a csoport felé fordult. 
– Legyetek óvatosak – mondta tárgyilagosan. – Ne haljatok meg.
Thomas elnevette volna magát, de a félelem ebben megakadályozta.
– Remek. Most már mindenki fel is lelkesült – mondta Newt.


3. Tényleg finom modorú   Hé! Öreg! – ordította el magát a tapintatos viselkedéséről híres Minho. – Mit csinálsz idekint?

4. Akár egy igazi vezető 
  Van valaki, aki meggondolta magát az éjszaka folyamán? – kérdezte Minho. – Most szóljon, vagy hallgasson mindörökre! Ha valamelyik bökött azután jön rá, hogy igazából egy pisispanka, és vissza akar fordulni, miután elindultunk oda, ahova megyünk… hát, én gondoskodom róla, hogy törött orral és szétvert mogyorókkal, valóban kislányként térjen vissza.

5. Van egy stílusa, az biztos
– Csak állj le, és figyelj – intette le Newt. – Talán vége lesz ennek az egésznek. 
– Aham, nyilván – válaszolt Minho.  És Serpenyőnek cuki kisbabái születnek, és Winston megszabadul a rohadt pattanásaitól, Thomas meg végre életében először elmosolyodik. 
Thomas erre egy eltúlzott műmosolyt villantott a barátjára. 
– Tessék, most boldog vagy? – Tesó, de egy rohadt csúf bökött vagy!

6. Még Teresa sem menekül a gúnyos megjegyzései elől
 
 Látom, vidám vagy, mint mindig. Olyan jó, hogy megint élvezhetem napfényes jókedved.

7. Csupa szeretet a srác :D – Ha nem találkoznánk a túloldalon – mondta behízelgően – sose feledd, hogy szerettelek. – Rávigyorgott a szemét forgató Thomasra, aztán ő is eltűnt az ajtó mögött.

8. Bármikor képes viccelődni a barátaival

– Valami újdonság odakint? – kérdezte Newt, jól érezhető szarkazmussal. – Csak nem bújt elő egy francos Sirató, hogy lesmároljon? 
Minho a kőfalnak dőlve zihált a futás után. 
– Hogy jöttél rá? De mondtam neki, hogy talán majd máskor, tudod, nem igazán volt az esetem.

2018. március 15., csütörtök

Könyves párok

Sziasztok! Hosszabb kihagyás után, ismét visszatértem a bloggerek világába. Kezdetnek összegyűjtöttem a kedvenc könyves szerelmespárjaimat, mert tudjátok, itt a tavasz meg minden.
Ez egyben egy könyvajánló is, mert minden regényt bátran ajánlok, amiket most említeni fogok. De vágjunk is bele, itt a rövid lista a kedvenc párosaimról. :)

Magnus és Alec - Végzet ereklyéi 
Rajongók százai imádják őket, és én se vagyok kivétel. Ők a legjobbak a sorozatban. Külön-külön is elragadóak, de együtt aztán pláne.

Hermione és Ron - Harry Potter
Sokan nem értenek egyet Rowling ezen döntésével, miszerint nekik együtt kell lenniük, de én igen. Szerintem ők ketten teljesen jól passzolnak egymáshoz.

Katniss és Peeta - Éhezők Viadala
Az első könyv volt, amit szabad akaratomból vettem a kezembe, ezért az első könyves pár, akiknek drukkoltam ők voltak. Én, ha Katniss helyébe lettem volna, nem civódtam volna Peeta és Gale között. Számomra egyértelműbb volt, hogy melyikőjük a szimpatikusabb karakter.

Gwendolyn és Gideon - Időtlen szerelem 
Egy édes kis történet egy édes kis szerelmespárral. Bár én azért nem rajongok Gideonért, de Gwennel ketten jó csapatot alkotnak.

Phoenix és Yves - Lélektársak
Yves számomra abszolút könyves álompasi, Phee-t meg kifejezetten kedvelem. A sorozat szerelmespárjai közül nekem egyértelműen ők voltak a legszimpatikusabbak.

Chloé és Derek - Sötét erők
Ők nem olyanok, mint a többi pár. Vagyis inkább Derek nem olyan, mint a többi könyves pasi, mert nincs kifejezetten jóképűnek jellemezve. Pont ez teszi őt szerethetővé, hogy valósághűbb, mint a többi ifjúsági regény férfifőszereplője.

 Osszátok meg velem kommentbe, hogy nektek kik a kedvenc könyves/filmes szerelmespárjaitok. :) 

2018. január 27., szombat

Kincsvadászat a turkálóban

Sziasztok! Manapság egyre többen járnak turkálókba, de még mindig sokan vannak, akikben az a kép él, hogy a turkáló egy lepukkant hely és kínos bemenni. Ti hogy álltok ezzel? Én abszolút mellettük vagyok, ezért is foguk nektek egy kis felvilágosítást tartani a témában.

Elöszőr eloszlatnám a tévhiteket: 
A turkálókban nem csak elnyűtt darabokat találni. Nem ritka, hogy olyan ruhába fut bele az ember, ami alig, vagy egyáltalán nem volt használva. Már olyat is találtam, amin az eredeti címke is rajta volt.
Ma már a legtöbb turkálóban nem pakkokban van beszórva az összes ruha, hanem fel van akasztva fogasokra.Van ahol szín szerint válogatják össze.
Nem csak régi ruhákat árulnak, hanem rengeteg olyat is, ami most divatos. Sőt, márkás ruhákat is lehet venni fillérekért. Ez kinek ne érné meg?

Néhány tanács ha turkálni mész:
- Mielőtt megveszed az adott ruhát, mindig nézd át alaposan. Hibás darabot ne vegyél meg.
- Ha haza viszed, el ne felejtsd kimosni használat előtt. Ha cipőt veszel, azt különös alapossággal tisztítsd át.
- Mivel nagyon olcsók az áruk, az emberek hajlamosabbak olyan ruhákat megvenni, ami méretben nem teljesen megfelelő, vagy annyira nem is tetszik nekik. Mert hát ilyen áron kár lenne ott hagyni. Ezt ne csináld! Mindig próbálj fel mindent, és győződj meg róla, hogy tényleg teljesen passzol-e rád. Azt is gondold végig, hogy tényleg hordani fogod-e. Ne vegyél meg semmit se azért, hogy aztán a szekrényben álljon.

Turik amiket ajánlok:

Háda:
Én leginkább ide járok. Pont pár napja vettem egy nagyon jól kinéző Wallis kabátot 1300 forintért.
A legtöbb boltjukban most már előre felcímkézett darabokat árulnak, ami drágább egy kicsit, de persze még így is megéri. Elvétve vannak még kilós Hádák is, amikben a vásárolt ruhát lemérik és a súlyuk alapján kell fizetni. Ez az olcsóbb változat, érdemes lehet egy ilyen Hádát felkeresni.
Az árucserék előtt általában 50% kedvezmény van mindenre.
Cream:
A Hádához hasonlóan, itt is angol használt ruhát árulnak. Minden nap frissítik az áruikat és két hetente van teljes árucsere. Ha jól tudom, az árucsere után pár naponta csökkennek az áraik. Tehát minél régebben voltak új áruk, annál olcsóbb minden, ami még maradt.
Humana:
Darabáras, itt is folyamatosan csökkennek az árak, az árucserékhez képest. Árucsere után általában 1200 forintért vehetsz meg valamit, az új csere előtti napokon pár száz forintért viheted, ami megmaradt. Ha jól tudom, a legtöbb boltjukban két hetente cserélnek árut, de van ahol öt hetente. 

2018. január 20., szombat

Fogyókúra - Te is megfogadtad?

Szia! Január van, tehát az emberek nagy része még lelkes az új évi fogadalmaik miatt. Nagyon sokan vannak, akiknek az idei céljaik között szerepel a fogyás, vagy az egészségesebb életmód. Ha te is köztük vagy, most mutatok néhány alkalmazást, ami segíthet. Illetve tavaly írtam 5 tippet  a fogyókúrával kapcsolatban, amit itt tudsz elolvasni.

YAZIO
Kalóriaszámláló alkalmazás, de a lehető leghasznosabb. Beállíthatod, hogy milyen magas vagy, hány kiló, milyen típusú munkát végzel (pl. ülő), és hogy mi a célod. Választhatsz, hogy hízni, fogyni, vagy súlyt megtartani szeretnél. Én a fogyást állítottam be, és kiszámította hogy a kívánt eredményt nyolc hét múlva érhetem el, és ehhez mennyi kalóriát kell ennem egy nap. Minden nap be kell írnom, hogy mit ettem egész nap és kiszámolja, hogy akkor mennyi kalóriát vittem be. Valamit azt is jelölhetem, hogy mennyit sportoltam és mennyi vizet ittam. Ha meghaladtam a szükséges menyiséget, akkor azt pirossal jelzi, ha pedig annyit ettem, amennyit kellett, azt zölddel. Nem rég kezdtem el használni, de eddig csak jókat tudok róla mondani.
Plant Nanny
Az egészséges életmódhoz az is fontos, hogy elég vizet igyunk. Ehhez itt van ez az alkalmazás, ahol egy cuki növényt kell megöntöznünk, minden alkalommal ha iszunk. A súlyunk megadásával kiszámítja hogy mennyi vizet kell meginnunk egy nap, és még figyelmeztet is ha régóta nem ittál. Azt is beállíthatod, hogy mekkora pohárból szoktál inni.

30 napos fitnesz kihívás: edzés
Jól jöhet, ha nehezen tudod besűríteni a mozgást a minden napjaidba. Naponta csak pár perc edzést kell megcsinálnod. A feladatokról pontos leírás és illusztráció is van. Egy kihívás 30 napos és fokozatosan nehezül.



30 Day Plank Challenge:
Az előzőhöz hasonló alkalmazás, csak plankkel. Több izmot tud erősíteni a plank, ezért én támogatom a napi szinten történő gyakorlását.





Ezeket az alkalmazásokat én a Google Playről szedtem le ingyenesen.

2018. január 14., vasárnap

Jelek ha csak kihasználnak

Sziasztok! Lányok, kezeket fel, ki került már olyan szituációba, hogy nem tudta eldönteni, hogy mik a szándékai annak a bizonyos fiúnak? Pedig észre lehet venni, ha csak az a szándéka, hogy befeküdj az ágyába. Itt van néhány jel, ami közül ha többet is tapasztalsz, érdemes elgondolkozni a dolgon, mert talán nem ő a megfelelő társ neked, ha szerelmet keresel.


1. Nem akar különféle programokat veled, inkább csak a lakására hív át, pedig még csak most kezdtetek el találkozgatni.
Tipp: Ha felveti, hogy menjetek fel hozzá, mondj program ötleteket, amikhez jobban lenne kedved. Ha minden ötletedet elveti és ragaszkodik, hogy fel menj hozzá, az gyanús.

2. Túl sokszor hozza szóba a szexet, mintha ez lenne a kedvenc témája. Esetleg céloz rá, hogy az milyen fontos egy kapcsolatban.
A bizonyos " ha nem fekszel le velem, akkor nem szeretsz" mondat hallatán azonnal fogd menekülőre, ugyanis ez érzelmi zsarolás.

3. Nem mesél magáról. Persze, van aki nehezebben nyílik meg, de ha nem is akar, akkor valószínűleg nem szeretné, hogy az élete része legyél.
Tipp: Kérdezgesd a gyerekkoráról, a szüleivel való kapcsolatáról, a barátairól, a terveiről a jövőre nézve. Megfogod látni, hogy beakar-e avatni téged, vagy nagyon hamar letudja a témát.

4. Nem érdeklődik a családod és a barátaid iránt. Persze, nem is fogja akarni megismerni őket, már a kapcsolatotok elején, de az is sokat jelent ha kérdez róluk valamit. Az viszont nem jó, ha azt se akarja tudni, hogy szerető családban élsz-e vagy vannak-e barátaid egyáltalán. Illetve még az is intő jel, ha direkt kihúzza magát az olyan események alól, ahol a szüleid is jelen lesznek.

5.  És ez fordítva is igaz. Nem mesél a legjobb barátairól és a családjáról se. Arra hogy elvigyen a szüleihez, vagy együtt menjetek a barátaival bulizni, még csak nem is gondol, és ha te veted fel, nem repes az ötlettől, maximum rád hagyja, hogy majd ilyen is lesz.

6. Nem érdeklődik a dolgaid iránt. Például elmeséled neki, hogy lesz egy fontos vizsgád és utána nem kérdez rá, hogy hogyan sikerült. Előfordulhat, hogy ki megy a fejéből, de ha folyamatosan "elfelejt" kérdezősködni egy-egy esemény után amiről beszéltél, az már gyanús lehet.

7. Telik az idő, te nem fekszel be az ágyába, ő meg egyre kevesebbet keres. Ilyenkor nyugodtan kérdez rá, hogy miért hanyagol, és a "nincs elég időm" elég béna kifogás.

8. Ha nem vagytok egypár, de nem is veti fel, hogy lehetnétek. Ha már több, mint egy hónapja találkozgattok, ne várj tovább, hozd fel a témát te, és ha akkor se akar  bele menni, lépj tovább. 

2018. január 3., szerda

2017 könyves összefoglalója

Boldog új évet mindenkinek!
2017-ben 39 könyvet olvastam el, vagyis inkább 38 és felet, mert még a Rozsban a fogónak nem értem a végére. Ebből az olvasmánylistámból fogom most kiválasztani a legemlékezetesebb könyveket. Nektek mi volt a legjobb könyves élményetek 2017-ben?

Legnagyobb meglepetés:
 Leiner Laura: Bexi sorozat
Amikor januárban belekezdtem az első részbe, nem számítottam rá, hogy nekem tetszeni fog. Azt hittem kinőttem már ebből, és Leiner Laurát sem szerettem soha. Pozitívan csalódtam benne. Kikapcsolódásnak tökéletes volt, mindig megtudott nevettetni és a karakterek is sokkal szerethetőbbek voltak számomra, mint az SZJG-ben.

Legizgalmasabb:
Kerry Drewery: 7. Cella
Ha szereted az Éhezők Viadalát, az Útvesztőt és az ehhez hasonló hangulatú könyveket, ezt is ajánlom.

Legaranyosabb:
Chanda Hahn: Bűbájtalan
Könnyed és aranyos történet. Egy nap alatt kiolvasható, mert rövid és cselekményes.

Legjobb romantikus
Kelly Oram: Cinder és Ella
Olvastam már más LOL könyvet is az írónőtől, de ez lett a kedvencem. A történet egy internetes barátságról és Ella életének tragikus fordulatáról szól, de mégis ott van benne a megszokott, könnyed LOL stílus.

Legjobb New Adult
Elle Kennedy: Az üzlet
A történet egyszerű: van egy srác, aki csak ágyba bújik a lányokkal, nem kell neki kapcsolat, majd belép az életébe  főszereplő lány és egyből minden megváltozik. Olvashattunk már pár könyvet ilyen témában. Akkor ez mitől olyan jó? A humorától, a fogalmazásától, és hogy valamiért mégis több ez a könyv, mint azt gondolnánk.

Legkevésbé jött be:
Claudia Gray: Örökéj
Nem azt mondom, hogy borzalmas volt, csak nekem nem tetszett. Olvastam már sokkal jobb vámpíros könyveket is.

Legjobb filmadaptáció:
Nicola Yoon: Minden, minden
Így kell egy könyvből filmet csinálni! Persze, nyilván volt amit kihagytak és amit hozzáadtak, de összességében nagyon meg voltam elégedve a filmmel, amit az egyik kedvenc könyvemből csináltak. 


Tervek 2018-ra:
Már van is egy listám azokból a könyvekből, amiket idén tervezek elolvasni. Meg is osztom veletek.

Amibe belekezdenék:

- Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
- Stephanie Garber: Caraval
- Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!
- Andy Weir: A marsi
- Penelope Dougles: Szívatás
- Erin Watt: Papír hercegnő

Sorozat folytatása:

- Darren Shan: Zom-B 3. része
- Leiner Laura: Bexi 6. része
- Kelly Oram: Cinder és Ella 2. része

Év végén meglátjuk, hogy mi jön össze belőle. Nektek vannak már terveitek a könyvek terén?