Novella: Miss.Malfoy

   Sziasztok!
Ezúttal egy régebbi novellámat szeretném megosztani veletek. Mint a címéből is láthatjátok ez egy rövid Harry Potter fanfiction, egy általam kitalált szereplő szemszögéből.
   Tartalom röviden: Ebony Malfoy bátyja szerelmes, de titkolja. Főszereplőnk (jó kishúghoz méltóan) megpróbálja kideríteni, hogy ki lehet a titokzatos lány, aki elrabolta Draco szívét. Csakhogy, egyáltalán nem tetszik neki, amire rájön.



    Gyors léptekkel igyekszem a mardekárosok asztala felé. Leülök Diana Collins és Blaise Zambini közé.
- Nem láttad a bátyámat? – fordulok a fiú felé.
- Nem.  Egy ideje már csak ritkán látom – válaszolja egy elég pimasz vigyorral az arcán.
- Ezt hogy érted?
- Az elmúlt hónapban viszonylag sokszor aludt a szobánkon kívül.
- Akkor mégis hol szokott aludni?
- Azt már nem tudom – rám vigyorog még egyszer, majd a reggelije felé fordul.
Felhúzott szemöldökkel fordulok a mellettem ülő lány felé.
- Hallottad ezt?
- Igen. Kíváncsi vagyok ki lehet az a lány, akinek sikerült elcsavarnia Draco Malfoy fejét – feleli Diana ábrándozó tekintettel. Én csak a szememet forgatom.
- Egyáltalán nem biztos, hogy lány van a dologban.
- Akkor mégis mit gondolsz, hol tölti az éjszakákat?
- Nem tudom... De kifogom deríteni.
Neki látok a reggelimnek. Pár perc elteltével Draco is megjelenik. Tőlem kicsit távolabb ül le, szokatlanul jó kedvben. Hmm. Lehet mégis szerelem áll a dolgok hátterében?
Mikor befejezi a reggelit és a kijárat felé indul, én a nyomába szegődöm. A folyosón hátulról elkapom a karját.
Megfordul, majd tőle szokatlanul őszinte mosollyal köszön.
- Ebony! Hogy vagy, húgom?
- Egész jól. És te?
- Én is. Mi lesz az első órád?
- Bájitaltan. Elkísérsz?
- Persze - ismét mosolyog, majd megölel. Ez elég szokatlan. Egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányszor ölelgetett eddig.  Ő és én nagyon jól kijövünk egymással, de egy Malfoy soha nem viszi túlzásba az érzelem kinyilvánítást.
- Ki a lány? – kérdezem sóhajtva. Diananak igaza van, Draco szerelmes.
- Milyen lány?
- Aki miatt ennyire jókedvű vagy.
- Nincs semmilyen lány a dologban.
- Biztos?
- Teljesen – nevet, aztán egy puszit nyom a homlokomra. Na, ilyet az emlékeim szerint még soha nem csinált.
- Oké, ki átkozott el és mivel?
- Mi? Miről beszélsz? Semmi ilyesmiről szó sincs.
- Igazán? Akkor miért viselkedsz ilyen furán?
- Furán viselkedem? – kérdez vissza egy halvány mosollyal az ajkán.
- Most elégé. Sőt, ha így jobban belegondolok, az utóbbi időben többet mosolyogsz és kevesebbet gonoszkodsz másokkal. Tuti  vagy szerelem van a dolog mögött vagy egy átok.
- Ugyan már Ebony, ne kombinálj- ismét nevet, majd ismét átölel.

     Az elkövetkező napokban Dracon rágódom. Egyik este elkaptam Parkinsont és kikérdeztem a szerelmi életével kapcsolatban. Mint kiderült, az egyik hetedéves mardekárossal jár, szóval ő kilőve.
Nagyon figyelek, hátha látom Dracot egy lánnyal beszélgetni, vagy akár csak ránézni egyre. De semmi. Még mindig nem tudok semmit.
Egyik napsütéses reggelen ismét Diana és  Zambini közé ülök reggelinél.
- Tudod kivel jár a bátyám? –fordulok a fiú felé.
- Áh, neked is jó reggelt Ebony, én is örülök, hogy láthatlak. Kösz a kérdésed, jól vagyok, és te?
- Tudod vagy sem?
- Nem, nem tudom.
- Te tudsz valamit? – fordulok Diana felé.
- Lehet – válaszol egy sejtelmes mosoly kíséretében. Miért mosolyog mostanában olyan furán mindenki?
- Beszélj!
- Vagy inkább csak nézz a bátyádra – javasolja egy kuncogás kíséretében.
Draco felé fordulok. Először nem látok semmi különöset, aztán feltűnik, hogy nagyon néz valamit. Vagy inkább valakit. Amolyan „most megvagy” érzéssel követem a pillantását. Hermione Grangert látom, ahogy egy széles vigyort küld a testvérem felé.
- Mi? – kiáltok fel hangosan. Mellettem Zambini röhögésben tör ki. Csak tudott valamit eddig is!
- Az arckifejezésedből ítélve rájöttél - paskolja meg a vállamat.
- Ez lehetetlen!
- Nekem úgy tűnik nagyon is lehetséges – jegyzi meg Diana. Egy gyilkos pillantást küldök felé.
- Ez csakis valami félreértés lehet. Az hogy egymásra bámulnak, még nem jelent semmit- szögezem le. Draco és egy sárvérű... Lehetetlen.

     Délután meglátom, ahogy Potter, Granger és Weasley az egyik folyosón álldogálnak és beszélgetnek. Gondolkodás nélkül odalépek hozzájuk.
- Akarsz valamit, Malfoy? – szegezi nekem a kérdést a vöröske, mikor már elég közel vagyok hozzájuk.
- Igen. Beszélni Grangerrel. Haladéktalanul!
Mielőtt a barátai bármit mondhatnának a sárvérű megvonja a vállát.
- Rendben, beszéljünk – ezzel elindul előre. A folyosó másik végén, ahol most éppen egy lélek sincs, megáll és kérdően néz rám.
- Van közted és Draco között valami? – térek rögtön a tárgyra.
Félig-meddig arra számítok, hogy kikerekedett szemekkel, még a gondolattól is felháborodva fog rám nézni. Azonban nem ez történik.
- Mit tudsz? – közelebb hajol hozzám és a fülembe suttogja a kérdést.
- Öö... Hogy Draco mostanában furán viselkedik. Mintha boldog és szerelmes lenne. Ma meg láttam, ahogy egymást bámultátok reggelinél.
- Szóval nem mondott neked semmit? – a szemeiből csalódottság sugárzik.
- Nem. Kellett volna? Tényleg van köztetek valami? Komoly a dolog?
- Szerintem előbb beszélj vele - ezzel megfordul és ott hagy.
- Kösz a segítséget –morgom a hűlt helyének.
   A nap hátralévő részében sokat rágódok a problémán. Még sem állhatok oda Draco elé, hogy „Figyelj már bátyus, egészen véletlenül neked nincs egy idegesítő sárvérű barátnőd? Tudod, örülnék ha tudhatnám, csak a miheztartás kedvéért”

    Este magányosan ülök a könyvtárba egy könyvet lapozgatva, amihez szükségem van az átváltozástan házimhoz.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Diana Collins közelít felém szélsebesen.
- Ebony! Gyere gyorsan!
- Valami baj van?- kérdezem. Ő leül mellém, közelebb hajol hozzám és sokkal halkabbra fogja a hangját.
- Draco egyedül elindult a Griffendél torony irányába. Most rajta kaphatjuk őket.
Felpattanok a székemből és elindulok a kijárat felé. A folyosóra érve Diana elém vág és mutatja az utat.
Hosszú percekig szótlanul haladunk előre. Két folyosó kereszteződésénél, az előttem haladó lány megtorpan, karon ragad és lehúz a fal takarásába. Mielőtt bármit mondhatnék az ujjait a számra nyomja.
Kicsit előre hajolok, hogy kilessek a folyosóra, ahol a bátyám áll egyedül.
Alig pár perc elteltével Granger ér oda a hozzá. Megcsókolja Dracot, aztán megfogja a kezét és elindulnak abba az irányba ahol mi is vagyunk.
Megvárom még közelebb kerülnek hozzánk, majd hirtelen előlépek a rejtek helyünkről.
- Ebony?! – kiáltja Draco kikerekedett szemekkel, mialatt kitépi a kezét Grangeréből.
- Azt hiszem beszélnünk kell - mondom a bátyámnak címezve.
- Most, hogy segítettem lebuktatni, azt hiszem már nincs rám szükség – szól közbe Diana, miközben visszaindul a klubhelyiségünk felé.
- Utána megyek és megkérem, hogy ezt ne mondja el senkinek – szól Granger, majd a távolodó mardekáros lány után siet.
- Mennyit láttál? – kérdezi a bátyám, miután már csak ketten maradunk a folyóson.
- Eleget. Mikor akartad elmondani, hogy együtt vagy vele?
- Nem tudom. Elakartam. Egyszer csak.
- Bízol bennem? – kérdezem.
- Igen - feleli habozás nélkül.
- Akkor tedd azt és mondj el mindent!
És ő megteszi. Elmeséli, hogy tetszett meg neki „Hermione” és hogyan jöttek össze.
- De hát ő egy mocskos sárvérű! – csattanok fel idegesen a beszámolója végén.
- Ne nevezd így - szól csendesen, mire én a szememet forgatom.
- Még mindig nem tudom felfogni, hogy te ezt most komolyan gondolod – csóválom a fejemet hitetlenkedve.
-  Figyelj Ebony, lehet, hogy Hermione sár... azaz mugliszületésű, de ő teljesen más, különleges és én szeretem őt. Ezt elfogom mondani apuéknak is, ha arra kerül a sor.
Beletörődően sóhajtok egyet. Ha apuék ezt megtudják, az aztán kemény menet lesz, de kifogok állni a bátyám mellett. El fogom mondani a szüleimnek, hogy Draco boldognak tűnik Granger mellet, és talán nem is olyan borzalmas a csaj, mint amilyen látszik.
- Rendben, támogatni foglak, mert szeretlek - mondom a bátyámnak, majd megölelem. 

VÉGE